Ha a csillagok méretét nem abszolút értelemben, kilométerben értjük, hanem a Földről való látszólagos szögméretét az égen, akkor persze a Nap a legnagyobb, mintegy fél fok átmérőjével. De melyik csillag a következő?
A csillagok szögméretét leginkább interferometriai módszerrel határozzák meg. A kapott érték függ a megfigyelt fény hullámhosszától.
Régóta úgy tartják, hogy a Betelgeuse (a Orionis) a legnagyobbnak látszó csillag. Ennek a vörös óriásnak a szögátmérője 44 ezred ívmásodperc a 2,2 mikron infravörös hullámhosszon. Távolsága 200 parszek (650 fényév), valódi fizikai mérete 700-szorosa a Napénak (500 millió km=3,3 Cs.E.). Az a Orionisnál azonban vannak sokkal nagyobbak is, például a Cepheus két félszabályos vörös óriása, a m Cephei (1600-2300 Nap-sugár) vagy a kettős rendszerbeli VV Cephei (1500-2000 Nap-sugár), ezeket a Nap helyére gondolva a Szaturnuszig terjednének! A szintén forró, kék komponens melletti hideg objektum az e Aurigae rendszerében pedig a mérések szerint 3000-szer akkora, mint a Nap. Mégsem lehet csúcstartó, mivel kiderült, hogy nem csillag, hanem egy porkorong (Sterne und Weltraum 1996/12).

Tuthill, Haniff és munkatársai 10 Mira tipusú (vörös óriás pulzáló változó) csillag látszó szögméretét határozta meg. A kapott szögátmérők 17-46 ezred ívmásodperc, miszerint a 100-260 parszek távolságra lévő csillagok valódi mérete 380-530 Nap-sugár. Ebből egyébként arra következtettek, hogy a Mira csillagok 1-1,5 Nap-tömegűek és az első felharmónikus módusban lüktetnek (a periódusuk 280-430 nap).
Bedding és munkatársai (ESO Messenger 1997. március) legújabb mérései szerint az R Doradus közepes szögátmérője 58,7± 2,6 ezred ívmásodperc, és ez lett az új csúcs! Mivel távolsága tőlünk 60 parszek, valódi mérete a Napénak 370± 50-szerese. Tehát azért látszik a legnagyobbnak, mert egyrészt tényleg nagy, másrészt aránylag közel van.
Az R Doradus SRb tipusú félszabályos pulzáló változó. Színképosztálya M8IIIe, tehát mélyvörös emissziós óriás, az ilyen színképpel rendelkezők közül a legfényesebb. 4,8 és 6,6 magnitudó között változtatja a fényességét 338 napos periódussal (ez utóbbi elég bizonytalan). Sajnos mélyen a déli égen van (-62 fok a deklinációja), tőlünk nem látható.
Bolometrikus abszolút magnitudója -0,96, effektív hőmérséklete 2740± 190 K. Luminozitása 6500± 400-szor nagyobb a Napénál. Feltéve, hogy az első felharmónikusban pulzál, tömege 0,7± 0,3 Nap-tömeg. Fizikai adatai alapján hasonlít a Mirákhoz, de a fényváltozása sokkal szabálytalanabb. A Mira instabilitási sáv szélén helyezkedik el, felszínének fényességeloszlása nem szimmetrikus. A chilei Paranal-hegyen most épülő VLT (Very Large Telescope) 4 darab 8,2 méteres távcsövével hamarosan még részletesebb adatok nyerhetők a csillagok méretéről, felszíni formáiról.

Jellemző a csillagászat gyors fejlődésére, hogy mire ezt leírtam, már ki kell egészíteni.
1997. május 15-én jött a hír: mégsem az R Dor a legnagyobb! Lattanzi (Torino) valamint Whitelock és Feast (Cape Town) a Hubble űrtávcsővel, interferometriai módszerrel végzett méréseket két, oxigénben gazdag Mira csillagról, az R Leo és a W Hya vörös óriásokról. A látható hullámhossz tartományban e csillagok elliptikus alakúak, a közepes szögátmérőjük 74± 2 illetve 84± 2 ezred ívmásodperc. Jelenleg ezek a csúcstartók (bár a korábban említett 10 Mira-vizsgálatnál kisebbnek adódtak).
A legnagyobbnak látszó csillag kérdése azonban még nem dőlt el. Nem is olyan egyszerű a dolog, hiszen egyrészt a kapott szögméret erősen függ a megfigyeléskor alkalmazott színtől (hullámhossztól), másrészt ezek a pulzáló vörös óriások a több száz napos lüktetésük során sugaruk 5-15 %-ával változtatják a méretüket, így a mérés időpontja is befolyásolja az eredményt.

dr. Szatmáry Károly