A Naprendszer kialakulása és fejlődése

    A csillagok általában csoportosan, halmazokban jönnek létre komplex csillagközi molekulafelhőkben. A csillagképződésről részletesebben a Csillagfejlődés részben olvashatunk.   Protocsillag: 1, 2, 3, 4.   A Naprendszer története: 1, 2, 3, 4 vagy 4, 3, 2, 1.
    A Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtt egy csillagközi gáz- és porfelhőből alakult ki. A felhő sűrűsödésnek indult, egyre több anyag gyűlt össze a középpontjában, amely egyre forróbb lett, majd kialakult az ősi Nap. A felhő forgása miatt a centrifugális erő hatására a megmaradt anyag egy korong alakú felhőbe csoportosult, amely meghatározta a Naprendszer fősíkját. Az anyagból néhány 100 vagy 1000 km átmérőjű bolygócsírák keletkeztek, amelyek ütközésével létrejöttek a bolygók és azok holdjai. A megmaradt bolygócsírákat ma kisbolygók és üstökösökmagok formájában láthatjuk. A korai Naprendszerben a hasonló pályán keringő égitestek gyakran összeütközhettek.

   A bolygórendszerek kialakulására 2 fő elméletet dolgoztak ki: 1. tömegbefogás (akkréciós) és 2. gravitációs (korong) instabilitás

   A Naprendszer keletkezése nem egyedi jelenség. A csillagászok megfigyelései szerint számos olyan csillag létezik, amely körül porkorong található. Némelyik ilyen porkorongban bolygó(k) nyomai is láthatók
. Emellett számos csillag körül találtak már bolygókat is. Néhány éven belül képesek leszünk más csillagok körül keringő, Föld típusú bolygók légkörének összetételét is meghatározni.

    A csillagok élettartama fordítottan arányos a tömegükkel, azaz a nagy tömegűek rövid ideig, a kis tömegűek hosszú ideig vannak stabil, magfúziós energiatermelésű állapotban. Életük végén vörös óriásokká fújódnak fel. A fejlődésük végállapota is a tömegtől függ: a legnagyobbakból szupernóva-robbanás után fekete lyuk vagy neutroncsillag, a kisebbekből esetleg planetáris köd képződése után fehér törpe jön létre, amely lassan, évmilliárdok alatt kihűl.
    A most 4,6 milliárd éves Nap kb. 7,6 milliárd év múlva alapvetően megváltozik: a H->H
e fúzió után beinduló He->C folyamat miatt kitágul a mostani méretének mintegy 200-szorosára, vörös óriás állapotba kerül. A belső bolygók közül a Merkúrt és a Vénuszt biztosan elnyeli, a Földet talán ekkor még nem, ugyanis a csillag tömegvesztése miatt a bolygók nagyobb pályára állnak. Később a Nap még nagyobb lesz (aszimptotikus óriás-ágra kerülhet). Ekkor a lakható vagy életzóna a Föld távolságából a Neptunuszhoz tolódik ki.