Vénusz

Adatok: átmérője: 12 103,6 km (a Földének 0,95-szorosa) tömege: 4,868×10^24 kg (a Földének 0,815-szerese) átlagos sűrűsége: 5,204 g/cm^3 felszíni gravitációja: 0,904 földi g felszíni hőmérséklete: +460 °C holdjainak száma: 0 forgási ideje a tengelye körül: -243,1 nap tengelyferdesége: 177,4°  (teljesen átfordult, a pályasíkra majdnem merőleges) átlagos naptávolsága: 108 200 000 km = 0,72 CSE = 6,04 fényperc a Nap körüli ellipszispálya lapultsága: 0,0068 (majdnem kör alakú) a Nap körüli keringési idő: 224,7 nap

     A Vénusz a legfényesebb égitestek közé tartozik, a szépség római istennőjéről nevezték el.  Aphroditéval azonosították, aki a görög mitológiában is a szépség és a szerelem istennője.
    Egyes ókori csillagászok úgy vélték, hogy két különböző égitestet látnak a Nap keleti, illetve a nyugati oldalán. A hajnalban látható Vénuszt fényhozónak, Phoszporosznak, az alkonyit pedig Atlasz fiáról Heszperosznak nevezték. Püthagorasz görög filozófus és matematikus ismerte föl elsőként, hogy Phoszporosz és Heszperosz ugyanaz az égitest.
    A Vénusz a keringése során tőlünk nézve a Napnak időnként az egyik, máskor a másik oldalára kerül, azaz néha Esti Csillagként, máskor Hajnalcsillagként láthatjuk. Nem véletlenül hívta a népnyelv Esthajnalcsillagnak. A Földről nézve a Naptól nem távolodik el 47 foknál messzebb az égen, a Holdhoz hasonlóan fázisokat mutat.
A Vénusz mellett elrepülő első űrszonda a Mariner-2 volt 1962-ben. A sűrű légkör és felhőzet miatt nem látni a felszínt. A bolygó körüli pályára állított Pioneer-Venus, Venyera és Magellán űrszondák, valamint földi rádiótávcsövek révén az égitestet radarral térképezték fel. A felszín 70%-át hullámzó dombokkal borított síkságok, 20%-át jól elkülönülő lesüllyedt mélyföldek, 10%-át nagyrészt 4–5 kilométerrel a felszín átlagos magassága fölé emelkedő "kontinensek" alkotják (északi, déli félteke). A szovjet Venyera 7-14 sorozat szondái (7, 9, 9, 10, 11, 14) leszálltak a felszínre, panorámaképeket készítettek és vizsgálták a talajt. A magas hőmérséklet miatt legfeljebb 1-2 óráig működtek.
1985-ben a Halley-üstököshöz indított VEGA-1 és 2 szondák a Vénuszhoz ballonokat és leszálló egységeket vittek, melyekkel légköri méréseket és talajanalízist végeztek.
    A 2005-ben indított európai Venus Express űrszonda (1, 2, 3) részletesen tanulmányozza a légkört, a felhőket, feltérképezi a bolygó plazmakörnyezetét és a felszíni tulajdonságokat. 2010. május 21-én indult küldetésére Japán Vénusz-szondája, a Venus Climate Orbiter (Akatsuki). A szonda feladata kideríteni, hogy a Vénusz atmoszférája hogyan képes gyors szuperkeringésre a bolygó körül, hogyan képződnek a kénsavfelhők, vannak-e aktív vulkánok, voltak-e rajta vízóceánok. Sajnos elsőre nem sikerült bolygó körüli pályára állítani. 
    A Vénusz a Naphoz a második legközelebbi, belső bolygó. Kőzetbolygó (Föld típusú bolygó), nagy a sűrűsége (5,25 g/cm³). Méretében és tömegében nagymértékben hasonlít a Földhöz, emiatt gyakran hívják a Föld nővérének is.
    Felszíne kietlen, sziklás. Becsapódási kráter kevés van, de pajzsszerű bazaltvulkánok működnek. Lemeztektonikai folyamatok nincsenek. Áttetsző, nagy fényvisszaverő képességű kénsavcsepp-felhők rétegei takarják el a felszínt.
    Sok csillagász úgy véli, hogy jóval régebben volt víz a Vénusz felszínén, de a Nap növekvő fényereje miatt megemelkedett hőmérséklet elég volt ahhoz, hogy megkezdődjék az óceánok fokozatos párolgása, ami viszont a légkörben növelte meg a vízgőz mennyiségét. Mivel a vízgőz jól elnyeli az infravörös sugárzást, az üvegházhatás fokozódott, ami tovább növelte a hőmérsékletet és gyorsította a párolgást.
    A kőzetbolygók közül a legsűrűbb a légköre, amely főként szén-dioxidból áll, de kén is található benne (ami vulkanizmusra utal).  A légkör nyomása a földiének 90-szerese, emiatt a vulkánokból kiömlő láva sokszor laposan terül el (palacsinta alakban). Az elektromos feltöltődések miatt gyakoriak a villámok. A Vénusz mágneses tere rendkívül gyenge, a napszél a bolygó ionoszférájával követlen kölcsönhatásban van. A légkör emiatt 4 nap alatt körbemegy (szuperrotáció) az alatta szinte nem forgó bolygótest felett. A pólusok felé a hőt a kialakult Hadley-cellák szállítják.
     A Naprendszerben itt a legerősebb az üvegházhatás, ezért a felszíni hőmérséklete forró (+460 °C).  A Vénuszt állandóan elfedi sűrű kénsavcseppekből álló felhőtakarója, ami a ráeső fény mintegy kétharmadát visszaveri. (Röntgen- és optikai kép.)
A Vénusz forgástengelyének kicsiny hajlása (2,6 fokot zár be a pályasíkra merőleges iránnyal) miatt az időjárás nem mutat évszakos változásokat. Az erős üvegházhatás és a légköri áramlások miatt a sarki és egyenlítői, valamint a nappali és éjszakai hőmérsékletek között sincs lényeges különbség az alacsonyabban fekvő légrétegekben.
    A keringésének irányához képest visszafelé (retrográd) forog a tengelye körül. A Naprendszer leglassabban forgó bolygója, forgási ideje: 224 földi nap.
    Nincs holdja.
A Nap korongja előtti Vénusz-átvonulások ritkán láthatóak, mert a pályasíkja 3,4 fokos szöget zár be az ekliptikával. Legutóbb 2004. június 8-án volt látható, legközelebb pedig 2012. június 6-án következik be. A 21. században mindössze ez a két Vénusz-átvonulás a Földről nézve.