Az LMC elég közel van ahhoz, hogy jelentősen más legyen a távolságmodulusa azoknak az objektumoknak, amik a felhő hozzánk közelebbi vagy távolabbi részén helyezkednek el. Éppen a távolságmérés segítségével derült ki, hogy az LMC "szivarja" nem merőleges a látóirányunkra, hanem ahhoz mintegy 30 fokban hajlik: vagyis a felhő egyik vége messzebb van tőlünk, mint a másik, és az egyik csúcsban végezve a vizsgálatokat akár 20-30%-kal nagyobb távolságot kaphatunk, mint a másik végén, ugyanezekkel a vizsgálatokkal.

Régebben a különböző módszerek kissé eltérő távolságmodulusokat adtak, amelyek jellegzetesen a 18,30 (fedési kettősök, vörös óriások, RR Lyrae csillagok - ha a galaktikus RR Lyraek statisztikus parallaxisát használták a zéruspont meghatározásakor) és 18,60 (változócsillagok, gömbhalmazok, SN 1987A) körül szórtak. Ennek megfelelően beszéltek rövidés hosszú távolságskáláról. Újabb galaktikus kalibrációkkal mára sikerült az álláspontokat egymáshoz közelíteni (18,50-18,55 körüli távolságmodulusokkal), és úgy tűnik, a távolságskála-probléma gyakorlatilag a csillagászattörténet körébe sorolható.