3. ASZTROMETRIAI EREDMÉNYEK1996. október 20-a és 1998. december 16-a között 43 éjszakán végeztünk asztrometriai méréseket. Ennek keretében 162 ismert kisbolygót észleltünk (1. táblázat). Ezek megoszlása: 41 gyengén észlelt, főövbeli kisbolygó, melyek közül 17-et nem sokkal később megszámoztak; 22 számozott és 37 számozatlan, különleges pályájú kisbolygó (ez utóbbiak közül négynél a kulcsfontosságú második oppozíció első észleléseit végeztük, vagyis mi találtuk meg újra az egyszer észlelt égitestet), melyek közül öt később végleges sorszámot is kapott; 6 Critical List aszteroida, 7 magyar vonatkozású égitest, valamint 49 egyéb objektum. Ezekről a kisbolygókról összesen 684 pontos pozíciót mértünk ki.
A piszkéstetői képeinket 97 katalogizálatlan kisbolygót azonosítottunk, melyekről további 384 pozíciómérést készítettünk. A 97 aszteroida közül kettőt pár nappal korábban mások már felfedeztek, 13-nál viszont az MPC minket ismert el felfedezőnek (2. táblázat). Hazánkban utoljára 1982-ben fedeztek fel kisbolygót, akkor Lovas Miklós az általunk is használt Schmidt-teleszkóppal volt eredményes (Schmadel, 1993). Mivel kutatásaink célja nem új égitestek felfedezése volt, a maradék 82 kisbolygót csak egy éjszaka észleltük, amit az MPC nem ismer el felfedezésnek (3. táblázat).
Megfigyelési programunk alatt 14 üstököst észleltünk, melyekről 55 pontos pozíciót nyertünk.
jelölés a (Cs.E.) e i (fok) arc 1998 DA33 2,660 0,067 4,86 1995-1998 1998 GN10 2,538 0,240 8,28 1998.04.02-22. 1998 GO10 2,568 0,186 1,43 1998.04.02-20. 1998 UG23 2,068 0,155 8,61 1998.10.23-11.24. 1998 WX6 2,714 0,158 8,91 1998.11.20-1999.01.19. 1998 WY6 2,404 0,036 6,00 1998.11.22-1999.01.21. 1998 WR8 1,943 0,088 20,67 1998.11.23-1999.01.21. 1998 WS8 2,884 0,037 12,33 1998.11.24-1999.01.21. 2. táblázat. Számozásra esélyes felfedezéseink 3.1. Néhány érdekesebb objektum
1970 JB. A kisbolygót B. Carla fedezte fel 1970. május 10-én El Leonciton. A kisbolygót R. Nagata azonosította az 1991 CP3 jelű aszteroidával (MPC 18412). Pályáját mindössze 7 megfigyelés alapján számították (U=5), így megtalálása nagy látómezőt kívánt. A pályaszámítót dícséri, hogy 1998 január 7-én mindössze 37"-re a jelzett helytől megtaláltuk a hét éve nem látott égitestet. A szemléletesség kedvéért megemlítjük, hogy ez a látszólagos eltérés abban a távolságban 35 ezer km-nek felel meg. Március közepéig többen is észlelték az égitestet, melynek eredményeként a bizonytalansági paraméter 3-ra csökkent, így a következő észlelt oppozíció után valószínűleg végleges sorszámot kap.
1971 UG. Az égitestet L. Kohoutek azonosította a Hamburg-Bergedorf Observatory-ban 1971. október 26-án. Mi G. Williams számításai alapján eredtünk az égitest nyomába, mely az 1971 és 1995 közötti 3 oppozíció 19 észlelését vette figyelembe (MPC 26417). Bár itt kisebb eltérésre számítottunk, mint az előző esetben (U=4), mégis az előrejelzéstől 80"-re sikerült megtalálnunk (139 ezer km). Megfigyeléseink alapján az U értéke 2-re csökkent, s mivel később más kutatócsoportok és mi is észleltük, 1998. májusában a 8606- os végleges sorszámmal látták el.
1971 UT. Szintén Kohoutek fedezte fel 1971. október 26-án. Ugyancsak három oppozícióját észlelték korábban, melyek alatt 12 pozíciómérés készült róla. Február 28-án sikerült észlelnünk az aszteroidát, mely a számított helytől 40"-re tartózkodott (45 ezer km). Megfigyeléseink eredményeként az U értéke 4-ről 2-re csökkent, majd a további észlelések lehetővé tették, hogy májusban megkapta a 8607-es sorszámot.1973 SF1. C. van Houten, I. van Houten-Groeneveld és T. Gehrels fedezte fel 1973. szeptember 19-én a Palomar-hegyen. Az égitestet csak 1997-ben sikerült ismét észlelni, így mi két oppozíció észlelései alapján (MPC 30866) eredtünk a meglehetősen bizonytalanul (U=6) ismert kisbolygó nyomába. 1998. November 24-én sikerült megtalálnunk 4,4'-re a jelzett helytől (683 ezer km), így az Uértéke 4-re csökkent. Később mások is észlelték, így a következő oppozíció után akár sorszámot is kaphat.
1974 QF1. L. Zuravleva fedezte fel 1974. augusztus 22-én Naucsnijban. Pályaelemeit T. Spahr számította az 1974 és 1995 közötti három oppozíció 10 észlelése alapján (MPC 30647). 1998. január 4 én sikerült az égitest nyomára akadni, mindössze 22"-re (103 ezer km) a jelzett helytől. További három éjszakán végzett megfigyeléseink alapján az U értéke 2-re csökkent, ám a 15 használható észlelés miatt még várni kell a sorszámozással.
1974 SE. L. Csernik azonosította 1974. szeptember 19-én Naucsnijban. Csak 1992-ben sikerült újra megfigyelni, de így is csak 7 észlelés alapján tudott pályát számítani Williams (U=6). 1998. november 25-én sikerült észlelnümk a hat éve nem látott aszteroidát, amely az előre megadott helytől 4,1'-re (368 ezer km) mutatkozott. A kevés észlelés miatt (U=5) még sok év eltelhet a végleges sorszámozásig.
1975 SE1. S. Bus fedezte fel 1975. szeptember 30-án a palomar-hegyi nagy Schmidt-teleszkóppal. 19 évvel később, 1994-ben észlelték újra, Williams 12 pozíciómérésből eszközölt számításai könyű azonosítást ígértek (U=5). Ezt is november 24-én sikerült észlelnünk, a megadott helytől 51"-re. Ha a következő szembenállás idején sokszor észlelnék, akár már 2000-ben sorszámot kaphat.
1975 SE2. Ez is Bus fedezte fel a fenti éjszakán, majd Ichikawa azonosította egy 1990-es kisbolygóval (U=5). Amikor 1998. november 22-én sikerült észlelnünk, 7,7'-re nyugatra volt az előrejelzett helytől, ami az általánosan használt, kisebb látómezejű műszeregyüttesek számára már jelentős eltérés. Még sok észlelésre lesz szükség, hogy pályáját kielégítő pontossággal simerjük.
1994 XV. Ezt a nagy excentricitású és nagy pályahajlású aszteroidát R. McNaught fedezte fel 1994. december 6-án a Siding Spring-i 122 cm-es Schmidt-teleszkóppal. Mivel következő év márciusáig tudták észlelni (U=3), amikor 1998. november 20-án újra megtaláltuk, csak 2,3'-re volt az előrejelzett helytől. Halványsága, elnyúlt pályája és majd 4 éves keringési ideje miatt csak négy évenként észlelhető közepes műszerekkel, így a legjobb esetben is 2006-ig kell várni a sorszámozásra, de a két oppozíció alapján akár évtizedek múlva is azonosítható lesz.
1995 QC3. Ezt a különleges pályán mozgó égitestet T. Kobayashi fedezte fel 1995. augusztus 31-én Oizumiban. Bár 1980-as felvételeken is megtalálták, G. Williams-nek mindössze 20 észlelés alapján kellett pályát számítania (U=4, MPC 26192). A bizonytalanságnak megfelelően a számított és általunk észlelt pozíciók között 1,4'-es (12 ezer km) eltérést találtunk. Megfigyeléseink által közelebb kerültünk a végleges sorszámozáshoz, mely a jövő évi perihélium-oppozíció idején lehet esedékes.
1996 PA7. J. Child és J. Rogers fedezte fel 1996. augusztus 21-én Macquarien. Meglehetősen sokáig, 1997. január 30-áig tudták követni, így az átlagosnál nagyobb excentricitású pálya nagy biztonsággal ismert volt. Mégis kiemeljük 1998. február 28-ai és március 2-ai megfigyelésenket, mert ezek jelentik a kulcsfontosságú második oppozíció első és eleddig egyetlen megfigyeléseit.
1997 CX5. Jim Scotti fedezte fel 1997. február 6-án a Kitt Peak-en felállított 91 cm-es Spacewatch-távcsővel.
A 19 magnitúdós égitestet csak március 14-éig tudták követni, így 1998-as újrafelfedezése nagyon fontos volt
az égitest további követése szempontjából (U=5). Mivel a kisbolygót különleges pályája (a=1,69 CsE, e=0,12,
i=19,2 fok) miatt az MPC egy külön listán nyilvántartja, 1998. november 24-ei újrafelfedezésünket, melyet
W. Offutt új-mexikói amatőrcsillagász erősített meg december 1-jén, az MPEC 1998-X02-ben külön nyilvánosságra hozták. A kisbolygót az általánosnál nagyobb látómezőnk szélén találtuk meg, 13,8'-re az előrejelzettől (449 ezer km). Ez a távolság a következő, 2000-es szembenálláskor már 21' lett volna, tovább nehezítve az égitest megtalálását. Jelenleg U=3, ami a következő években már biztos követést tesz lehetővé.1997 GD. V. Goretti olasz amatőrcsillagász fedezte fel 1997. április 2-án 25 cm- es reflektorával. Ezt is csak bő egy hónapig tudták követni (május 10.), így a pályaszámító, B. Marsden nem is adott meg U értéket (MPC 30065). A kisbolygót 1998 november 20-án sikerült újra megtalálnunk, amikor az előrejelzett helytől 9,7'-re tartózkodott (418 ezer km). További két éjszakán sikerült észlelnünk, így az új pályaszámítások (U=3) már biztató jövőt sejtetnek.
1997 UG9. A NEAT program keretében azonosították 1997. október 29 én a Hawaii-szigeteken, de csak november 30-áig követték, ami nem elég a pontos pályaszámításhoz (a pályaszámító nem adott meg U értéket). Mi 1998 február 28-án észleltük a különleges pályán mozgó kisbolygók, mely a számított helytől 15"-re mutat-
kozott. Ez nem túl nagy különbség, ám a kisbolygó alacsony abszolút fényessége miatt csak 2001 júniusában lesz ismét elérhető, amikor a régi és az új számítások (U=4) 25'-es különbséget mutatnak. Ez akkora eltérés, hogy csak egy kiterjedt kutatás, vagy a véletlen segítségével lehetett volna újra megtalálni.1997 YU1. Ezt a különleges kisbolygót a kínai BSCAP kisbolygókutató program keretében fedezték fel 1997. december 21-én. Később november 28-ai képeken is megtalálták. Január 24-éig követték, ám ennél az égitestnél a kevés észlelés miatt nem tudtak U értéket megadni. Február 28-ai észleléseink segítségével az U értéke 4 lett, ami jelentősen megkönnyíti az újrafelfedezést 2000 nyarán. A régi és új pályaelemek 12'-es eltérést adnak erre az időszakra, ami szintén jelentős.
1998 BM10. Ezt is a NEAT csoport fedezte fel január 25-én, de csak egy hónapig tudták követni ezt a kü-
lönleges pályájú égitestet (e=0,37, i=24,2 fok). Amikor április 2-án sikerült észlelnünk, csak 15"-re volt az előrejelzettől, de ez ez a távolság a következő kedvező oppozíciókor, 2002 tavaszán már 49' lett volna, ami rendkívül megnehezítette volna a célirányos újrafelfedezést. A jelenlegi U=4-es érték már sokkal biztosabb 2002-es azonosítást valószínűsít.1998 ND. A flagstaff-i LONEOS program találta 1998 júliusában egy 59 cm-es Schmidt-teleszkóppal. Bár Williams néhány júniusi megfigyeléssel is azonosította, a június 22-e és július 10-e közötti rövid pályaív az égitest elvesztését jelentette volna. Amikor október 23-án elcsíptük, még csak 1,8'-re volt az előrejelzettől, de
ez a különbség már 2000 tavaszára elérte volna az 50'- et. Mivel december 10-én mások is észlelték (MPEC 1998-X30), nem jelenthet gondot a 2000-es újrafelfedezés (U=3).1998 QP36. Augusztus 17-én fedezte fel az új-mexikói LINEAR Team egy 99 cm-es reflektorral. Mivel az utolsó észlelés szeptember 18-án történt, Williams nem tudott U értéket megadni (MPC 32764). Miután november 24-én sikeresen azonosítottuk, az U értéke 5 lett. A következő kedvező szembenállás csak 2002 nyarán várható, amikorra a régi és új pályaelemek 1,7 fok eltérést mutatnak, ami lehetetlenné tette volna a célirányos újrafelfedezést.
3.2. Felfedezéseink
A piszkéstetői viszonylag kevés derült éjszaka alatt felfedezett nagy számú égitest arra inspirált minket, hogy egy közelítő becslést adjunk a felfedezésre váró kisbolygók számáról.
A számításoknál csak azokat a felvételeket vettük figyelembe, melyek 29 foknál kisebb ekliptikai szélességen készültek. Azért ezt a tartományt választottuk, mert egy 15 fokos pályahajlású, 2 Cs.E. perihéliumtávolságú kisbolygó maximum ilyen távolságra látszhat az ekliptikától. Azért csak ezt a csoportot vettük figyelembe, mert a kisbolygók átlagos pályahajlása 9,3 fok (Marik, 1989), és 70%-uknak kisebb 15 foknál.
Összesen 204, a fenti kritériumnak megfelelő területről készítettünk felvételeket, melyek expozíciós idejének és határfényességének megoszlását a 2. táblázatban adjuk meg. Mivel az alkalmazott műszeregyüttessel 0,14 négyzetfokos terület rögzíthető egy képen, összesen 28,56 négyzetfokos területet fedtünk le. Ezt összevetve az 2. táblázat adataival, és azzal, hogy az 59 fok
széles sáv az égen 20580 négyzetfok, azt kapjuk, hogy 20,5 magnitúdóig 86 ezer kisbolygó vár még felfedezésre (azaz az ismert 46 ezer kisbolygóval együtt 132 ezerre tesszük az ebben a fényességtartományban lévő objektumok számát), 19,5magnitúdóig 46700, 19,0 magnitúdóig pedig 27300.
Becslésünk - a rendkívül kicsi mintát figyelembe véve - jó egyezésben van az egyik legnagyobb kisbolygókereső-program, a Spacewatch-program eredményeivel. Az 1992 és 1995 között 3740 négyzetfokon észlelt 60 ezer aszteroida alapján arra a következtetésre jutottak, hogy 20,5 magnitúdóig 174 ezer olyan kisbolygó létezhet, melynek pályahajlása 15 foknál kisebb (Jedicke & Metcalfe 1998).
exp.idő frame hmg terület (négyzetfok) új kisbolygó 1 perc 15 19,0 2,10 1 1,5 perc 12 19,5 1,68 5 2 perc 35 20,0 4,90 8 >3,5 perc 142 20,5 19,88 83 3. táblázat. A piszkés-tetői felvételek háttéradatai