Nincs még egy természeti jelenség, amely olyan erőteljes, pusztító és akár katasztrofális, mint egy meteor-becsapódás. Annak az energiája, amely egy 50 km széles és 5 km mély krátert képes létrehozni, több ezerszer meghaladja a világon felhalmozott nukleáris robbanóanyagok energiáját, ha azok egyszerre, egy helyen robbannának fel. A Föld nem egyszer élt már át ilyen ütközéseket, ám legtöbbjüknek nagyon nehéz a nyomára bukkanni. Az eróziós folyamatok, a szél, a víz és a hőmérsékletingadozás pusztító hatása még a legnagyobb krátereket is képes rövid idő alatt eltüntetni. Ilyenkor sok esetben már csak távérzékelési módszerekkel lehet egy-egy kátert megtalálni.

Hogyan lehet a műholdas felvételeket a kráterek felkutatására használni? Vagy felfedezünk olyan alaktani jellegzetességeket, melyek eredete becsapódás is lehet, vagy felfedezzük a lökéshullám által okozott változásokat a kőzetekben, mint spektrális változást. A becsapódáskor ugyanis elindul egy lökéshullám a földben, hatalmas nyomás hatásának kitéve a környező kőzeteket. Így azok kristályszerkezete átalakul, s ezt észlelni lehet még műholdas spektrumanalízissel is.

Az ausztráliai Gosses Bluff káter a levegőből...	... a Landsat felvételén...

... egy perspektivikus Aster felvételen...	... valamint egy űrsiklóról készült képen. Itt jól kivehető a kráter erodált, külső része is (a sötét sáv) A kráter teljes szélessége 22 km.

A krátert gyakran víz tölti ki, eléggé épen megőrizve a központi mélyedést (Elgygytgyn kráter, Szibéria)	A kanadai Quebecben pedig egy vízerőmű duzzasztotta fel a környező folyók vízét annyira, hogy elárasztották a Manicouagan krátert.

A manapság legelfogadottabb elméletek szerint a dinoszauruszok kihalását is egy meteor-becsapódás okozta mintegy 65 millió évvel ezelőtt. A meteor a Yukatán-félszigetnál csapódott a tengerbe és létrehozta Chixculub krátert. A kráter impozáns méretekkel rendelkezik: mintegy 200-300 km átmérőjű (a külső peremét nem sikerült pontosan megállapítani) és nagyjából 16 km mély.
A hatalmas képződménynek nem látható közvetlenül a felszínen, mivel fiatalabb kőzetek rakódtak rá, viszont erős gravitációs eltérést mutat a környezetétől.

Az elmúlt tíz évben úgy vélték a tudósok, hogy a Chixculub krátert nem lehet műholdakkal vizsgálni, mivel azt egyéb kőzetek és dús növényzet takarja. Azonban radarmérések feltárták a kráternek a Yukatán-félszigeten elhelyezkedő részét is.

2003 novemberében a kőzetvizsgálatok bizonyítékkal szolgáltak egy másik, szintén pusztító becsapódásról. A 251 millió évvel ezelőtt lejátszódott esemény hatására az akkor élő fajok 90%-a kipusztult. Ez volt a legnagyobb tömeges kipusztulás a Föld történetében: a tengerek élővilágának a 90%-a, a szárazföldekének pedig 70%-a tűnt el. A becsapódás óriási krátere utáni kutatás elsődleges cél lett az utóbbi öt évben.

vissza a főoldalra

vissza a felhasználásokhoz

Források:
Remote Sensing of Craters
Crater Morphology; Some Major Impact Structures

Utolsó módosítás: 2005.05.10.