Vulkánkitörések figyelése

A vulkánok Földünk egyik legpusztítóbb és egyben legszebb természeti jelenségei. A Föld mélyéről elemi erővel feltörő magma még a legbátrabbakat is tisztelettel tölti el. Ám sajnos sok vulkán sűrűn lakott területek közelében helyezkedik el, mint például a japán szigeteknél és jó részük napjainkban is aktív. Ezért nagyon fontos, hogy előre meg tudjuk határozni, hogy mikorra várható egy-egy kitörés. Ezt a legegyszerűbben műholdas megfigyeléssel tehetjük meg.

A jóval a Föld felszíne felett keringő mesterséges holdak képesek észlelni a vulkánok kezdődő aktivitását. A közelgő újjáébredés egyik jele, ha a kráter jelentősen felmelegszik a környezetéhez képest. Az általa kibocsátott, nagyobb mennyiségű infravörös sugárzást műholdról detektálni, mérni lehet.

Az Terra által 2002-ben megfigyelt Chiliques-vulkán az Andokban. (Nappali űrfelvétel, fehérrel rávetítve az éjszakai hőmérsékleti kép) Infravörös felvétel a vulkánról.

Másik figyelmeztető jel lehet, ha a terület domborzata lassan változik. A Terra mérései alapján sikerült kimutatni, hogy az amerikai Cascade-hegységben található Három nővér-csoportnál - amelyhez a hírhedt Mt. St. Helens is tartozik - az egyik vulkáni építmény mellett tíz centiméterrel emelkedett a felszín 1996 óta. Ezt pedig nagy valószínűséggel a felszín alatt zajló magmakeletkezés és magmaáramlás okozza.

2004. októberében valóban újra életre is kelt a vulkán, ám most nem okozott olyan katasztrófát, mint 24 évvel korábban.

Az aktiválódó vulkánoknál megváltozik az általuk kibocsátott gázok mennyisége és fajtája is. Mesterséges holdakról infravörös spektroszkópiával meghatározható a kibocsátott gázok összetétele. Az előrejelzés szempontjából a legígéretesebbnek a kén-dioxid és a szilícium-hexafluorid arányának meghatározása mutatkozik. Ez utóbbi nem közvetlenül a vulkán által kibocsátott gázok közé tartozik, hanem a kilövellt kvarchamu és a hidrogén-fluorid reakciójából keletkezik.
Lásd: Válas György honlapján

A Terra felvétele az Etna 2002-es kitöréséről október 27-én... ...28-án... ...és 29-én.
Az Orbview 2 felvétele az El Reventador 2002. november 3-ai kitöréséről (jól látható a vulkán kürtőjének meleg belseje)


vissza a főoldalra

vissza a felhasználásokhoz

Források:
NASA
Szunnyadónak hitt vulkánok aktivitását jelzi a Terra
Válas György honlapja

Utolsó módosítás: 2005.05.10.